Vallási felekezetek

Település:
Bács-Kiskun megye, Mélykút


Szent Joachim templom Mélykút


250 éves a mélykúti Szent Joachim templom

 

 

250 éves a mélykúti Szent Joachim templom

   A jubileumi év kapcsán több rendezvényből álló sorozat veszi kezdetét templomunk életében. 250 éves templomunk fennállása alatt sok mindenen ment keresztül templomunk és környezete. A megújult templom külső és környezete még szebbé tette a mélykúti Isten házát. Az évfordulóra készülődve templomunk belső festésére is sor kerül, ehhez gyüjtünk anyagi segítséget minden hívő és jó szándékú embertől. Valamikor az 1700-as években, mikor templomunk felépült az itteni helyi élet meghatározó tényezője volt. Ma is nagyon sokan látogatják rendszeresen a Szent Joachim templomot, de támogatókat szélesebb körben is keresünk e műemlék belső felújításához. 
  Ez alkalomból egyházközségünk egyedi termékeket készítetett, melynek megvásárlásával is bárki hozzájárulhat a felújítás költségeihez. Emléknek és ajándék tárgynak is kiválóan alkalmasak.
Az alábbi tárgyakat lehet a plébánián hétköznap 8-12-ig megvenni, illetve a templom sekrestyéjénél szentmisék után, emlékül az évfordulóra. Akár több darab is vásárolható egy-egy tárgyból.
  Mindenkit kérünk, járuljon hozzá e módon is az egyre növekvő költségekhez!
 
 
 
 
 

http://www.melykutplebania.hu/

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »